2007. április 22. | 19:10
Minden idők legnagyobb biciklis felvonulása Budapesten

Egyre többen ülnek biciklire

Budapesten talán minden idők legnagyobb biciklis felvonulása zajlott ma délután, de az is könnyen meglehet, hogy a világ legnagyobb ilyen természetű eseménye volt.

A kritikus tömeg elnevezésű rendezvényt (Critical Mass) a fővárosban első alkalommal 2004-ben tartották. A most negyedik alkalommal megrendezett bringás felvonulásra rengetegen látogattak el, megbecsülni is nehéz a résztvevők pontos számát, ugyanis több kilométeres tömött sorokban tekertek városszerte az emberek. A fővárosi megmozdulással párhuzamosan, országszerte zajlottak hasonló rendezvények.

A résztvevők között az egészen kis gyerekektől az aggastyánig minden korosztály képviseltette magát. A rendezvény felvonulás része hat órakor ért véget, amikor a kerékpárosok megérkeztek a városligeti célállomásra, de addig is menet közben többször megálltak, és fejük felé emelték a kerékpárokat, ezzel felhívva a figyelmet a kétkerekű közlekedési forma hátrányosan megkülönböztetett helyzetére, és egyre inkább aktuális létjogosultságára.

Kürti Gábor főszervező, vagy ahogy a bringások egymás között hívják "Kükü" a STOP-nak úgy fogalmazott: a Critical Mass lényege, hogy felhívják az emberek figyelmét a választás lehetőségére. Mint mondta, annak ellenére, hogy a Crtical Mass Budapest már tavaly a világ legnagyobb ilyen rendezvénye volt, jó lenne, ha mindennapi közlekedési gyakorlattá válna a kerékpár használata.

Mint ahogy kürti jellemezte a mindennapi döntések lényegét: "a választás ideális helyzete az, amikor reggel valaki áll a tükör előtt és borotválkozás közben eldönti, hogy ma biciklivel, gyalog, vagy épp tömegközlekedéssel indul dolgozni".
A főszervező hozzátette, a nyugati társadalmakban bevett gyakorlat a bringa mindennapi közlekedésben való használata, annak ellenére, hogy például Hollandiában sokkal magasabb az egy főre jutó autók száma, mint hazánkban.

Kürti elmondta, a biciklisek helyzete -köszönhetően az ilyen eseményeknek is- egyre jobban alakul. A tavalyi évben a lehetőségekhez mérten elég sok bicikliút épült a fővárosban, és idén is tervezik a hálózat újabb 16 kilométeres bővítését. Sikeresen folytattak lobbytevékenységet, aminek keretében elérték, hogy az országban több ponton a gátak tetején bicikliutak épülnek majd.

Ezek árvízvédelmi és turisztikai szempontból sem elhanyagolható fejlesztések, valamint, ahogy tavaly nyáron, idén is szerveznek egy biciklis túrát, ahol kis falvak között fognak tekerni, és minden állomáson prezentációt tartanak a helyi vezetőknek arról, hogyan lehet EU-s pénzeket bicikliút építésre lehívni.


Szerző: HPG   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?